Paused
2009.12.06. 21:00:54
Ismét eltelt egy hónap, én pedig nem blogzottam egy kicsit sem, amit többen is sérelmeztetek. Ez egy ilyen időszak, a nemblogzásé, a visszahúzódásé, komoly dolgokról most nem tudok és nem is akarok írni.

Kis forgácsok mentek a twitterre, de egy picit igyekszem ide is visszaszokni, mégpedig azért, mert technikai dolgokról mindig tudok nyafogni :-), a csemetéről meg lelkendezni, szóval megpróbálok nem teljesen eltűnni. Kicsit erőt gyűjtök a január-februárhoz, ha a dolgaim úgy sikerülnek, ahogy most tervezem, akkor nehéz, de izgalmas, termékeny időszak lesz. Aztán persze majd meglátjuk...

Ez a hétvége a Miqlásról szólt (nekünk, Mátét teljesen hidegen hagyta az összes, akivel dolga volt hétvégén), amikor pedig aludt a csemete, akkor Éva valami elképesztő energiával tanult, nem is értem, hogy bírja, én pedig a saját kis dolgaimat reszelgettem.

Úgy alakult, hogy ismét szükségem lenne a nagyobbik monitoromra, de egész egyszerűen nem lehet működésre bírni, és nem tudom elképzelni, miért. Eddig azt gondoltam, hogy az az oka, hogy az Intel fejlesztgetett valamit a driverén, ami úgy becsületesen eltört. Nemrég még azt hittem, a 945-ös drivere DRI-vel nem tud 2048x2048-nál nagyobb screent kezelni. Ez mondjuk igaz, de egyrészt kikapcsolt DRI-vel 4096x4096-ot kellene tudnia, másrészt én már KMS-t használok DRI2-vel és UXA-val, elvileg annak sem határ a 2048x2048, harmadrészt pedig nekem az is jó lenne, ha a nagyobbik a kisebbik fölött lenne, de úgy sem megy, illetve azzal is ellennék, ha a külső, nagyobbik display lenne az egyetlen, az LVDS-t pedig nem használnám, de úgy sem működik. Mivel egy 9.04 Ubit, vagy egy 2.1 Moblin-t bootolva sem jó (pedig azt gondoltam, az Intel cucca legalább a saját OS-ével működik), azt hittem, valami megmakkant. Ugyanakkor másik gépen a nagy display jó, illetve egy nagyon beteg configgal sikerült belőnöm az Archot is úgy, hogy LVDS off, VGA on, és akkor majdnem jó volt natív felbontásán is a nagy, viszont nem volt látható kurzor, úgy pedig nem volt igazán használható az egész.

Mivel a Moblin bugtrackerében 2009. 12. 03-án kelt egy ezzel kapcsolatos bejegyzés, miszerint ezt meg kellene nézniük közelebbről, a freedesktop.org-on pedig egy hasonló 2009. 12. 04-én, (holott legalább egy hónapja rossz), arra a megállapításra jutottam, hogy most teljesen feleslegesen kísérletezgetek a szanaszétkonfiggal, nem valószínű, hogy menni fog, úgyhogy egyelőre feladtam, pedig most ez nekem eléggé fáj.

Időközben a printszerverre egy 9.04 desktop Jenna Jameson ubi került kényszerből (abban még 1.3.x CUPS van, Archban már 1.4.2, amivel nem lehet Samsung laser nyomtatóra nyomtatni egynél többször), és azt kell mondjam, elég nyomorék kis disztró, nem fogja leváltani a desktop rendszereimet, az teljesen biztos. Mivel most egyszerre több dolog is eltört az Arch-ban, komolyan fontolgattam valami lassabb disztróra váltást a production gépeken, de nem nagyon van ötletem, mire válthatnék. Viszont azt elhatároztam, hogy ha véletlenül lesz egy olyan pillanat, amikor véletlenül minden működik, amire szükségem van, akkor arról azonnal snapshot, és vagy ott maradok, amíg csak bírok, vagy nem, de akkor bármikor vissza kell tudnom állni rá.

Ilyesmik. :-)
Keresel:
Régit böngészel: